Önkéntes Segítők
Önkéntes Segítők
Menü
 
Kolontár
 
Zorka gyógyulásáért
 
Laura gyógyulásáért
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Webmail levelező
 
Mellékes
 
Zorka gyógyulásáért

 

Összefogás Zorka gyógyulásáért!

 

Németh Zorka Sára 2004. szeptemberében született, teljesen egészséges kisbabaként. Betegségek nélkül teltek el életének első évei. Könnyen viselte a kisebb megfázásokat, szépen evett, növekedett...

Egészen 3 és fél éves koráig. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a kislánynak tumora van. A diagnózis neuroblastoma volt, a tumor teljesen kitöltötte a kislány hasüregét, az összes belső szervét nyomta. Műthetetlennek nyilvánították és csak 20 % esélyt adtak a gyermek túlélésére, de ő tűrt és küzdött.

A gyermek az első kemoterápiát 2008.05.14-én kapta. Az ünnepek közbejöttével teltek a napok és megint csak a várakozás maradt, ami alatt viszont a fájdalom nem csökkent. A kislány az édesanya elmondása szerint csak sírt és sírt, és folyton azt mondogatta "nem bírom"... De bírta....

A hazai protokoll szerint 11 blokk kemoterápiával kezdődött meg a harc a gyógyulásért... Egy-egy blokk általában 3-5 napos kezelést jelentett. Az első hét "adagot" még viszonylag könnyen viselte a pici teste, de az utolsó 4 blokk után borzasztó mellékhatások jelentkeztek. Kezdődtek az egész éjszakás sírások a nagy fájdalom miatt. De már nem a daganat okozta a fájdalmat, hanem a teljes bélrendszer gyulladt be. Egy hét szünet után jött az őssejt-transzplantáció. Az időközben levett őssejteket 2008.12.03-án kapta vissza Zorka (autológ-saját őssejtjeit). 2008. november 25-én "költözött" be az édesanya a kicsivel a kórházba, fél-steril, pár négyzetméteres "cellába". Persze a steril környezetre nagyon kellett ügyelni, nem lehetett ki-be menni, ablakot nyitni. Embert próbáló feladat volt. A körülményekhez képest Zorka jól viselte a beavatkozást, a csontvelő működése megfelelően helyreállt, így jelentkeztek, de ezt is kibírta.

Csodálatra méltó Zorka küzdelme, élni akarása, optimizmusa. Kedvessége, közvetlensége sokakat lenyűgöz. A sok szenvedés nem gyengítette, hanem erősítette. Tele van energiával, életkedvvel. Hős példakép, kis beteg társaival együtt. A harc persze folytatódik...

Megkérek mindenkit, hogy ha csak kis adománnyal is, de támogassa a kislányt, mert sajnos az édesanya egyedül neveli a gyermeket egy másik beteg családtagjával együtt, így a mindennapi megélhetésük is nehézkes. Ha csak pár száz forintot is befizet vagy átutal a gyermek édesanyja által létrehozott számlaszámra, már az is segítséget jelenthet a kislánynak.

Számlaszámuk:

11773360-08291581
OTP, Kovács Ágnes Éva

Nemzetközi formátumban, külföldiek utalásához:

IBAN elektronikus formátum:
HU87117733600829158100000000

Az OTP Bank SWIFT kódja:
OTPV-HU-HB

Zorka weblapját megtekintheti itt: www.zorka.eoldal.hu

www.onkentestoborzo.hu

Kattintson a linkre!

További elérhetőségek:

E-mail: gicike@gmail.com

Telefon: 0670/252-3549

Cím: 8000 Székesfehérvár

Skype: kovacs.agnes.eva

Msn: gicike@citromail.hu



Akik közvetlenül nem érintettek, talán nem is gondolják mekkora segítséget jelenthet ez, de a személy szerint érintett szülők, családtagok, akik szeretetteik gyógyulásért küzdenek, ők tudják igazán, hogy mennyire nagy szükség lenne a támogatásra és, hogy milyen érzés, amikor lépten nyomon az emberek érdektelenségével szembesülnek vagy csak az elutasításra találnak és az üres ígéretekre. Harcolnak és nem adják fel sohasem.


Kicsit érezzék át a helyzetüket és járuljanak hozzá ezen gyermekek gyógyulásához. Ki más segíthetne nekik, mint a felnőtt emberek, szülők, akik tudják, hogy mennyire rossz érzés, amikor családtagjuk, szeretett gyermekük beteg, ha csak egy-egy kis megfázásról is legyen szó.

Most, hogy kapcsolatba kerültünk ezen beteg gyermekek hozzátartozóival most értettük meg igazán, hogy mit is jelent ezeknek az embereknek az a szó, hogy segítség.

 

Higgyék el ez jelent mindent számukra, minden reményt...

 

Zorkáról képeket megtekinthet a képek menüben!

Ezt a lapot Zorka anyukája engedélyével hoztam létre segítségemül, hogy minél több emberhez eljusson a segítség kérésük! Zorka hivatalos honlapját középen fentebb, pirossal kiemelve linkeltem be, ott megtalálhat még további információkat is a kislányról továbbá elérhetőségeket, linkeket!

Aludobozok gyűjtése Zorkáéknak

Támogassuk Zorkát! Segítséget kérünk! Zorkáék megkezdték az aludobozok gyűjtését (sörös, üdítős, energiaitalos, bármilyen jó) .Aki tudja, gyűjtse, a tárolását megoldjuk, csak szóljatok!
Köszönjük!

 
Óra
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2011-01-20
 
Lejátszó
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.